Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar király: I. István. Ő félelemből döntött – vagyis a saját félelmeit vette figyelembe a döntésnél – mégpedig azokat a félelmeket, hogy meg tudja-e tartani a népe számára azt a területet, ahol épp vannak, meg tudja-e védeni az asszonyokat, gyermekeket a háborúskodástól, ami küszöbön állt, meg tudja-e tartani a hatalmát, amihez valójában semmi kedve nem volt.
Nos… most, ha nem is teljesen, de hasonló a helyzet.
Akkoriban I. István hozott egy olyan döntést, mely a magyarság egyharmadának kiirtásába került, a másik egyharmad félelembe menekült és a harmadik harmad ugyan elfogadta az új vallást, de tudat alatt (amikkor a testközeli állapotait – lásd pár, gyerek, szülő betegsége vagy más, húsba vágó probléma) mindig is azokhoz az erőkhöz folyamodott, melyeket az ŐSHAZÁBÓL, az ŐSI HITBŐL hozott.
Kell-e nekünk az Európai Unio? Mit adott számunkra ez a közösség, ami nélkülözhetetlen volt a magyar nép számára? Mit vett el tőlünk ez a közösség, amit valójában nem kellett volna odaadnunk, ha maradunk MAGYARORSZÁG Európa szívében?
Én csak abban bízom, hogy a kormányunk MOST nem félelemből fog dönteni és inkább azon fog dolgozni, hogy visszaállítsuk a mezőgazdaság, az élelmiszer ipar, a vizeink fontosságát – és ez utóbbinál különös tekintettel a karsztvizekre, a „mély” vizekre, melyek nem fertőzhetők olyan könnyen és nem vehetők el olyan egyszerűen, mint a felszíni vizek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
nekem erről kicsit más a véleményem: ha István akkor nem hoz meg bizonyos döntéseket, a magyarság akár az avarok sorsára is juthatott volna: a hatalmas és erős keresztény egyház lobogója alatt szabad prédái lehettünk volna más népeknek, beolvadtunk volna más nemzetekbe és az akkori, nemzettségfők közötti széthúzás ebben még támogatta volna ellenségeinket. Ahogy pl Írország is azért kellet hogy eltűrja a földjeit taposó angol csizmát, mert nem voltak hajlandóak alávetni magukat egy teljes jogú vezetőnek és a klánok közti belső harcok felőrölték az erejüket. A keresztény egyház "úniójához" való tartozásunk akkor bármennyire is paradox, a szabadságunk kulcsa volt.
A többivel egyetértek :)
A széthúzás valójában azzal kezdődött, hogy István megkoronáztatta magát és a magyarokat olyasmire akarta rávenni, ami nem volt a "sajátjuk". Az előtte lévő események csak a szokásos torzsalkodások voltak, melyek az "önvédelemmel" elsimultak volna. Ám a magyaroknak ezt kellett megélniük, tehát akár így, akár úgy - ezt a lelkiállapotot mindenképpen megélték volna. Most azonban, amikor megkaptuk a majdnem ugyanolyan helyzetet, talán nem ártana levonni a következtetéseket és kicsit másként megoldani a problémát -mint akkor.
Megjegyzés küldése