2009. október 8., csütörtök

Az energia vámpírságról

Van egy blog bejegyzésem ezzel a címszóval: „A nem szó kimondása, elfogadása, betartása és betartatása
Ezt szeretném kiegészíteni a következő gondolatokkal.

Legfőképpen önmagunk számára kell megtanulni kimondani a „NEM” szót, hisz, ha jól belegondolunk, miért is mondunk olyankor is igent, amikor egyik porcikánk sem kívánja, sőt szinte fizikai fájdalmat érzünk attól, hogy igent fogunk mondani – nos erről a következő a véleményem:
Az igent sokkal könnyebb kimondani, hisz azzal – úgy gondoljuk – segítünk a másiknak és mi is elkerüljük a bűntudat érzetét. Pedig, ha tudnánk, hogy egy nem megfelelő igen mondásával mekkora galibát okozunk nemcsak önmagunknak (hisz „leszívják” az energiánkat), hanem a másiknak is, hisz megfosztjuk annak a lehetőségétől, hogy önmaga elkezdje megoldani a problémáit, vagyis elkezdje végre a felnőtté válás kemény, fájdalmas, de sikerélményhez vezető munkáját.
A másik megközelítése pedig az, hogy mindannyian szeretetre vágyunk. Így, amikor igent mondunk arra, amire valójában nemet kéne mondanunk – valójában mi is energia vámpírokká válunk, hisz olyan szeretetet akarunk kikényszeríteni, ami nem jár nekünk, hisz abban a pillanatban, ott, arra a dologra vagy eseményre valójában nem vagyunk képesek, így az Univerzumtól sem kaphatjuk meg a cselekvéshez szükséges energiát, tehát ahhoz, hogy megtegyük valaki más (esetleg épp a kérő) energiáját vagyunk kénytelenek igénybe venni, amivel legyengítjük őt is, és természetesen önmagunkat is.

2009. szeptember 28., hétfő

Sírás és egészség

A sírásról megoszlik az emberek véleménye – és itt nem csak a férfi és női véleményekre gondolok.
Az köztudott, hogy minden folyadék, ami eltávozik a testünkből, tele van méreganyaggal, amit a szervezetünk nem tud hasznosítani vagy épp káros a hatása a testre. Nem tudok olyan kutatásról, ami vizsgálta volna, hogy milyen különbségek és egyezőségek vannak a vizelet, az izzadság és a könny összetételében, de asztrológiai szempontból természetesen van véleményem róla.

A vizelet-ürítés az életben maradáshoz szükséges – ha nincs, meghalunk.

Az izzadás már egy kicsit más: olyankor izzadunk, amikor a testünk másra vágyik, mint amit épp művelünk vele, vagyis lenyugvást, megnyugvást kérne.

A könny olyankor jön, amikor a lelkünk vágyik másra, mint amit kap – és ez alól nem kivétel az sem, hogy épp belement valami a szemünkbe (hihi!), hisz az sem „véletlen”.

A nők könnyebben sírnak, hisz ez a társadalmi megítélésükhöz hozzá tartozik – bár vannak nők (nem is kevesen), akik „nem engedik” meg maguknak a sírást, mert úgy gondolják, hogy ők „erősek” és mindent el tudnak viselni.

A férfiak sírását a társadalmi megítélés nagyon ritka esetben fogadja el – pedig nekik is szükségük van az e-fajta folyadék-ürítésre. Nem véletlen, hogy sokkal alacsonyabb az átlag életkor a férfiaknál, mint a nőknél.

Tehát, a sírás szükséges mindkét nemnél. De ügyelni kell arra, hogy ne önsajnálatból történjen, mert az nem hoz „megnyugvást”, hanem egyenesen a depresszióhoz vezet.
A férfiaknak azt javaslom, hogy, amikor úgy érzik, hogy sírniuk kell, és nem akarják, hogy bárki lássa, akkor vonuljanak el, sétáljanak olyan helyen, ahol egyedül lehetnek, és adjanak szabad utat a könnyeiknek – ezzel felszabadítják a lelküket és nagyobb erőbedobással fogják tudni megoldani a rájuk háruló, felvállalt feladataikat.

Én is ritkán sírok – túl „erősnek” érzem magam hozzá (sajnos még mindig) -, de ma megtettem. Nem tartott sokáig, talán 1-2 percig. Utána eltűnt a nyomás, ami napok óta rám nehezedett, amitől úgy éreztem, hogy megfulladok, hogy nincs értelme már a küzdelemnek. Most úgy érzem, hogy jöhet a következő menet, még akkor is, ha K.O. lesz a vége – hisz úgyis „felállok” – hahaha!

2009. szeptember 24., csütörtök

Vihar előtti csend 1.

Bizonyára sokan éreztétek már ezt – félelmetes, ugyanakkor várakozással teli – történjen már valami – akármi – legyen jó vagy rossz, mindegy, csak ez a furcsa „nyomás” szűnjön már meg.
Emlékképek – töredékek – de nem tudom beazonosítani. Csak ÉRZEK valami hangulatot, melyet valamikor régen már ÉREZTEM. Olyan, mint amikor tudjuk, hogy megtörténik, de félünk tőle és ugyanakkor várjuk is. Mint amikor az embert felvették egy új iskolába vagy egy új munkahelyre, de itt a hétvége és csak hétfőn fogjuk megtudni, hogy valójában mi is a feladatunk.
Nem találom a helyem – mennék is, maradnék is. Felöltöztem, hogy besétálok a városba, de nem mentem. Jönnek az e-mailek, hívások – de érdemben nem igazán tudok válaszolni – egyszerűen le vagyok blokkolva, mintha egy üveg-harang borult volna rám.
Úgy érzem, az lesz a legjobb, ha elindítok egy kemény, mély-meditációt.

… Közben jött egy video-hívás – lehet, hogy a „kanóc meggyújtva”???

Mosás "felülről nézve"

Mivel tönkrement a 30 éves automata mosógépem, így az utóbbi hónapokban kézzel mosok - még szerencse, hogy van egy centrifugám. A centrim segítségével jöttem rá egy érdekes dologra. Amikor rossz passzban vagyok, akkor a foltokat nagyon nehezen tudom kiszedni a melós pólómból és a centri is folyton ugrál – visszabeszél – hihi!
Néhány napja szintén egy eléggé kétségbeesett időszakot kellett megélnem – nnna persze mosnom kellett. Egy folt nem akart sehogy kijönni a pólóból. Egyszercsak bevillant egy gondolat: Mi az a „folt”, ami zavarja jelenlegi életemet, és ezt hogy tudnám „tisztába tenni”?
Természetesen a „folt” azonnal beugrott, hisz ez a probléma billentett ki az egyensúlyomból. Viszont a megoldás nem akaródzott jönni – és persze a folt sem akart eltűnni a pólóból, pedig már éreztem, hogy a kezemen a bőr ugyancsak elkopott. Ekkor jött a következő gondolat: Ha nem találod a megoldást, akkor csak az orrod előtt lévő feladatra koncentrálj! Jól megnéztem a foltot, vastagon bekentem Venish szappannal és hagytam pár percet állni. Utána a folt szépen eltűnt, komolyabb erőfeszítés, dörzsölés nélkül.
Ezután jött az öblítés, centrifugálás. Naná, hogy ugrált a gép, hisz a lelkem is igazából ki akart szakadni belőlem. Sokadik nekifutás, átpakolás után leültem a fotelbe és elgondolkodtam azon, hogy mi a jobb: hagyni, hogy olyan emberek frusztráljanak, akikkel már régóta nem kéne, hogy dolgom legyen, vagy véglegesen lezárni velük a kapcsolatot, még akkor is, ha ez komoly anyagi áldozattal, esetleg költözéssel járna.
Úgy döntöttem, ez utóbbit választom, de nem siettetek semmit, rábízom magam a Sorsra, és amit elém tesz, azt el fogom fogadni.
Érdekes – a centrifuga egy döccenés nélkül kifacsarta a ruhákat – valószínűleg én is újra visszataláltam önmagamhoz.

2009. július 7., kedd

A bennünk élő gyermek

Mindannyiunkban él egy gyermeki Én, aki szeretetre, elfogadásra vágyik, aki játszani akar, aki rácsodálkozik a világra, aki képes elfogadni az újdonságokat a maguk valójában, aki szeretettel vegyes kíváncsisággal fordul oda mindenhez és mindenkihez. Vagyis így tenne, ha gyermekkorunkban nem értek volna olyan sérülések, melyek annakidején nem lettek helyreigazítva, szülői szeretettel megoldva, szülői simogatással, puszival „meggyógyítva”.
Ez még a legjobb, legodafigyelőbb szülőnél is megeshet, hisz vannak olyan helyzetek, amikor esetleg épp kifut a tej, gyorsan le kell kapni a tűzről, közben a gyermek elesik, és az anyuka csak később tud odalépni, hogy felemelje – akkor, amikor a gyermekben már megjelent az elhagyatottság érzet. Akkor a gyermek már nem úgy fogadja a simogatást, babusgatást, vigasztalást, mintha abban a pillanatban kapta volna, amikor a „baj” megtörtént. Ezek a megoldatlan problémák felnőtt korban gondot okozhatnak önmagunk elfogadásában, szeretetében, ennek következtében nem tudunk elfogadni mást sem olyannak, amilyen, így bennünket sem fognak tudni elfogadni.
Vagy előfordul, hogy a szülő rászól a kisgyermekre, hogy ne játsszon egy számára kedves gyermekkel, mert esetleg az öltözéke, társadalmi helyzete, származása nem felel meg a szülőnek – holott semmit nem tud arról a gyermekről – csak látja. Mivel a gyermek érzi a függőséget, így alkalmazkodik a szülői elváráshoz, viszont benne marad az elfojtott vágy, hogy játszhasson azzal a gyermekkel, de nem mer, mert akkor a szülő „nem fogja szeretni”. Ez felnőtt korban címkézésben, a másság elutasításában, durvább esetben fajgyűlöletben nyilvánul meg.
Van olyan is, hogy a gyermeknek vannak tapasztalatai, melyek a szülő számára „már” nem ismertek, nem elfogadhatók, így azt mondja rá,hogy nincs is – ilyenkor a gyermek szintén kicsit megzavarodik, hisz ő „még” tapasztalja azokat az „irreális” dolgokat, melyeket a szülő „már” elutasít, hisz nincs rá fizikai, kémiai – vagyis materiális bizonyíték -, így a gyermek inkább nem beszél többet róla, és eltemeti magában.
Ez utóbbi kettőből jön az, hogy felnőtt korban elutasítunk olyan dolgokat, amikről nincsenek mélyreható ismereteink – legföljebb bulvár szinten találkoztunk velük -, így azokat az embereket is csípőből elutasítjuk, akik ezekkel a dolgokkal közeli kapcsolatban állnak.
Pedig… tudat alatt mindenki kíváncsi – hisz a benne élő gyermek kíváncsi. Tudat alatt mindenki érzi, hogy van valami, ami nem fogható meg kézzel, ami nem mérhető a fizikai sík műszereivel – ám mégis létezik, befolyásolja életünket, mindennapjainkat.

Nos, amikor ilyesmivel találkozunk, akkor a bennünk élő gyermeki szerepszemélyiség sír, hisztizik – akár az elutasító, akár az elfogadó táborhoz tartozik.

Nekem van véleményem, célom, tervem a jövőre – ám ez nem jelenti azt, hogy nem hallgatom meg más véleményét, nem vagyok kész az építő jellegű párbeszédre, nem vagyok hajlandó a kompromisszumra, vagy a nézetek közelítésére. Két lábbal a földön járok – hisz a tanultakat azonnal átvittem és átviszem a gyakorlatba. Ettől függetlenül nem utasítok el semmit, amiről nincsenek mélyreható ismereteim – legfeljebb kicsit vitatkozom – mindaddig, amíg meg nem győztek, vagy én meg nem győztem a vitapartnert – hihi!

Bennem is sokszor sír az a pici leányka. Olyankor „elmegyek” és találkozom vele, hogy megszeretgessem, megsimogassam, megpuszilgassam, és legfőképp azért, hogy megmutassam neki, hogy van tovább… - hisz itt vagyok, immáron 55 évesen – bizakodással tekintve a jövőbe, nem feledve a hibákat és tanulva (legalábbis remélem) a hibáimból, melyeket ugyanúgy, ugyanolyan mértékben már nem fogok elkövetni.

2009. június 29., hétfő

Szerelem

A szerelem egy csoda – nem fizika, nem kémia, nem biológia – megfoghatatlan, sokszor rosszkor jön, sokszor rossz az irányzék, gyakran viszonzatlan, felülírja a logikus gondolkodást, égi magasságokba röpít, majd beledöngöl a betonba… Elég hozzá egy pillantás, egy mozdulat, egy szó, egy illat – és máris el vagy veszve… Gyártod a rózsaszínű álmok szappanbuborékját, és józan ésszel hiába pukkasztod ki valamennyit, azok csak jönnek le a futószalagról mint egy gyárban a késztermék – és nem biztos, hogy el tudod adni – hihi!

Még, ha addig biztosnak is érezted magad – önmagadban – akkor is elfog a bizonytalanság. Akkor is, ha beteljesedik, akkor is, ha nem.

Nem korfüggő. Megtalálhat bármikor, bárhol – lehet, hogy fiatalon találkozol vele, de az is lehet, hogy hosszú éveket kell leélned nélküle, mire végre megtapasztalhatod ezt az édes – keserű „ízét” az ÉLET-nek. Van, hogy már feladtad, hogy neked is jut belőle, és akkor hasít beléd villámcsapásként és Te porrá égsz tőle.

A visszautasítás fájdalmas – de… legalább megtapasztalhattad, hogy Te is képes vagy ennek a csodának a befogadására, csak meg kell találnod azt az embert, aki felébreszti benned és képes arra is, hogy viszonozza.

A remény hal meg utoljára.

2009. május 26., kedd

Álmainkról

Minden ember álmodik, amikor alszik, csak nem minden álomra emlékezünk.

Álmaink 95%-a vágyteljesítő álom. Ezekre nem mindig emlékezünk. A tudatalattink nagyon okos. Amikor nehéz időszakot élünk meg, akkor olyan álmokat küld ránk, melyekben a számunkra teljesülhetetlen helyzeteket megéleti velünk, hogy így juttasson bennünket plusz energiához.

A fennmaradó 5%-on osztoznak a rémálmok és a figyelmeztető álmok.

A rémálmaink mindig arra akarják felhívni a figyelmünket, hogy van az életünkben egy olyan terület, ahol nem oldottunk meg valami, ami elől inkább menekülünk, pedig előbb-utóbb szembe kell néznünk a problémával, és meg kell oldanunk.

A figyelmeztető álmok általában 3 (legföljebb 4) szereplősek. Ezek az álmok vagy valamelyik őselemmel hoznak össze bennünket – föld, víz, levegő, tűz – vagy rajtunk kívül szerepel bennük egy nagyon idős ember vagy egy gyermek, aztán egy felépítmény (ház, híd, stb.) és esetleg még egy személy vagy állat.

Gyakran nem értjük ezeknek az álmoknak az üzenetét, pedig milyen jó lenne érteni, és életünk „fölösleges” vargabetűit elkerülni.

2009. május 22., péntek

A párkeresésről

Mivel pillanatnyilag én is „ebben a cipőben járok”, szereztem néhány olyan tapasztalatot, melyek okulásul szolgálhatnak.

Amikor létrejön a személyes találkozó, megvan a szimpátia, esetleg a „szikra”, ne szálljunk el. Igyekezzünk a rózsaszín köd mögé nézni. El kell fogadnunk, hogy nem fogjuk tudni megváltoztatni a partnerünket, mint ahogy mi sem tudunk nagyon változni. Egy kis változás sikerülhet, de az „alap” adott, a saját bőrünkből nem tudunk kibújni, csak ideiglenesen. Huzamosabb idő után felszínre kerülnek a valódi alap tulajdonságok, melyek szétrombolhatják a „jól” induló kapcsolatot.

Mire figyeljünk:

1./ Ha mindjárt az elején „megüt” bennünket egy olyan szokás a partnerben, ami irritál, akkor nehogy azt higgyük, hogy majd mi leszoktatjuk róla!

2./ Ha a külsejében van olyan „emlékeztető” (szem, száj, orr stb. formája), amely a szülőnket vagy felmenő ági rokonunkat (mondjuk nagyanyát vagy nagyapát) juttatja eszünkbe, akkor az sem fog hosszú ideig működni, hisz ki akar szerelmeskedni a rokonával.

3./ Amiről nem szeretünk beszélni: Egy párkapcsolathoz – kortól függetlenül – hozzá tartozik a szex. Ha a testi adottságok (nemi szervek méretei) nem közel azonosak, akkor egy darabig ugyan működik a dolog, de egy idő után nem. Gondolok itt legfőképpen arra, amikor a férfi túl nagy a nőnek. Bármennyire is óvatosak, a hév elragadhat, és nemcsak sérüléseket okozhat, hanem a későbbiekben komoly betegség forrása is lehet.

4./ No és nem utolsó sorban: ha folyamatosan olyan partnereket fogunk ki, akivel nem jön össze a hosszabb kapcsolat, akkor „álljunk meg” és gondolkodjunk el azon, hogy vajon megértünk-e már egy párkapcsolatra, vagy van még néhány olyan probléma, amit először önmagunkban tisztáznunk kell. Ezt nagyon vegyük figyelembe, mert, ha nem tesszük, akkor jön Szaturnusz Apó és igen keményen leállít bennünket

Én pillanatnyilag „megálltam”. Ez persze nem azt jelenti, hogy, ha jön egy olyan férfi, akit „ránézésre” el tudnék fogadni, akkor elhárítom a találkozás lehetőségét. Nem.
Azt jelenti, hogy a fentieket még komolyabban fogom venni, és mielőtt szoros érzelmi kötődés kialakulna – inkább megszakítom a kapcsolatot -, minthogy később önmagamnak is és a partnernek is fájdalmas tapasztalatot szerezzek.

Eta

2009. május 14., csütörtök

Programozás

Ha szeretnénk valamit elérni, akkor először is el kell döntenünk, hogy mi is az, amit meg akarunk valósítani, aztán azt, hogy mennyi időn belül, majd egy rövid mondatban meg kell fogalmaznunk és már indulhat is a programozás.

Nagyon fontos, hogy konkrét személyre, konkrét tárgyra nem szabad programozni, mert az nem fog teljesülni, sőt igen komolyan visszaüthet. Meg kell adni Sorsunknak a szabad kezet arra, hogy kit vagy mit küld számunkra.
Pl.: ha járunk valakivel, a partnerünk személyére ne programozzunk, vagy, ha szeretnénk lakást, akkor ne arra a konkrét lakásra szóljon a programozás, amit esetleg kiszelemltünk hanem csak egy lakásra, vagy ne egy konkrét munkahelyre, hanem csak egy munkahelyre.

Példa a programozó mondatra:
„2 hónapon belül megismerem azt a férfit (nőt – kinek-kinek neme szerint), aki testileg –lelkileg megfelel számomra, akivel boldogan élhetünk, fel tudjuk nevelni a gyermekünket (vagy gyermekeinket) és képesek leszünk szerelemben, szeretetben, egymást segíteni minél hosszabb ideig”

„3 hónapon belül megtalálom azt a lakást, ahol jól fogom érezni magam a családommal együtt és amit képes leszek fenntartani.”

„1 héten belül megtalálom azt az állást, ahol jól fogom érezni magam, szeretni fogom a munkámat és annyit keresek vele, hogy a mindennapi kiadásaimon kívül tartalékolni is tudjak.”


Nagyon fontos még, hogy azt kapjuk – és csakis azt -, amit programozunk!!!
Apró adalék a saját hibáimból:
Jónéhány évvel ezelőtt programoztam magamnak egy számítógépet. A mondatomban az szerepelt, hogy „… egy számítógép, amivel fel tudok menni az internetre…”. Meg is tudtam szerezni a számítógépet 2 napon belül, rá is kötötték az internetet, de oly kicsi volt az alaplapja, hogy nem tudtam vele dolgozni a neten. Hamar tönkre is ment. Ebből okulva a következő programozó mondatomban már úgy kértem, hogy „… egy olyan számítógépet, amivel dolgozni tudok az interneten …” Ezt a gépet is megkaptam 2 nap múlva – mostanában fogom kifizetni az utolsó részleteit –, azóta is használom.



A Programozás folyamata

Nos, ha megvan a mondatunk akkor a következőt kell tennünk:

Amikor lefeküdtünk aludni, feküdjünk hanyatt, szívjuk be a levegőt, jó mélyen, majd lassan fújjuk ki, akár egy kísérő mondattal: „De jó feküdni!”

Hunyjuk le a szemünket és képzeljünk el egy fekete iskolai táblát.
Gondolatban az egyik kezünkbe vegyünk egy krétát, a másikba egy szivacsot.
A táblára rajzoljunk a krétával egy jó nagy (kb. 1 m átmérőjű) kört, ami be is zárul, tehát nincs hézag a kör vonalán.

Ezután mondjuk ki félhangosan (de lehet magunkban is, ha nem akarjuk zavarni a párunkat) a következőt:

Tíztől egyig, …….. - A kipontozott részbe az előre megfogalmazott mondatunkat kell behelyettesíteni.

Ezután mondjuk ki, hogy „Tíz” és írjunk be egy „10”-es számot a körünkbe úgy, hogy ne érjen hozzá a körhöz, majd töröljük ki a szivaccsal, szintén úgy, hogy ne töröljünk bele a körbe.

Ezután mondjuk ki, hogy „Kilenc”, írjunk be egy „9”-es számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy „Nyolc”, írjunk be egy „8”-as számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy „Hét”, írjunk be egy „7”-es számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy „Hat”, írjunk be egy „6”-os számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy: „Öttől egyig …. (a pontozott részbe megint mondjuk el az előre meghatározott mondatunkat, de fontos, hogy ugyanúgy, ahogy a programozás elején). Ha elmondtuk, akkor mondjuk ki, hogy „Öt”, írjunk be egy „5”-ös számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy „Négy”, írjunk be egy „4”-es számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy „Három”, írjunk be egy „3”-as számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy „Kettő”, írjunk be egy „2”-es számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki, hogy „Egy”, írjunk be egy „1”-es számot a körbe, majd töröljük ki.

Ezután mondjuk ki a mondatunkat, majd minden egyes szót megnyomva, tagoltan ezt a szöveget: „ÉS EZ ÍGY VAN JÓL!”


Ezt a programozást az első héten minden lefekvéskor csináljuk meg. A következő hetekben elég, ha hetente 3-szor végezzük el.

Sok sikert!

Eta

2009. április 29., szerda

Gondolatok a "BOLDOGSÁG" fogalmáról

Mi is a boldogság? A hétköznapi gondolkodásban a vágyak teljesülése. De vajon, amikor a régen áhított vágyunk teljesül, akkor képesek vagyunk-e határtalan örömöt érezni felette – vagy épp nem érzünk semmit, csak ürességet, fájó ürességet? Ez után szokott bekövetkezni az, hogy elkezdünk azon keseregni, hogy már megint nem kaptuk meg azt, amire igazán vágytunk.

Vannak emberek, akiknek a pénz, az anyagi javak, a kézzel fogható, látható, birtokba vehető dolgok jelentik a pillanatnyi boldogságérzetet. Csakhogy ezzel együtt megjelenik a félelem is attól, hogy mi lesz, ha elveszítik – nnna, ebből élnek jól a biztonsági rendszerekkel foglalkozó cégek.

Vannak emberek, akik egy másik emberrel való viszonyuktól teszik függővé a boldogságukat, arra várva, hogy majd az a másik boldoggá teszi őket. De mi van, ha az a másik nem akar, vagy nem tud bennünket boldoggá tenni, és kilép az életünkből?

Vannak emberek, akik a tudástól várják a boldogságot. Rengeteg könyvet halmoznak fel, több diplomát szereznek – ezzel bizonyítandó, hogy mennyivel fölötte állnak a többi embernek, így akarván megkapni a tiszteletet, elismerést, elfogadást. A „nagy tudás” birtokában elkezdik lenézni embertársaikat, ezzel mintegy kirekesztve önmagukat a társas létből, hisz ki akar egy olyan emberrel élni, aki folyton rápirít, hogy ezt vagy azt ő jobban tudja, hisz „tanulta”. De megtanulta-e igazán? Én azt tartom, csak azt tanultuk meg, amit utána a gyakorlati életünkben, a mindennapjainkban, az egyszerű, mégis elsőre túl bonyolultnak tetsző problémáink megoldásában alkalmazni tudunk és akarunk.

Tehát mi is az a „BOLDOGSÁG”, amit nem kell féltenünk, amit nem vehet el tőlünk senki és semmi?
Nos, ez az a pillanat, amikor szívből képesek vagyunk rácsodálkozni valami szépségre – legyen az látvány, hang, illat, érintés vagy akár csak egy gondolat. Ami megérint bennünket, megsimogatja folyton fájó lelkünket, amiből töltődni tudunk. Az olyan időszakokban, amikor sok ilyen pillanatunk van, akkor érezzük magunkat boldognak.

Hogy hány ilyen pillanatot vagyunk képesek felfedezni önmagunk számára, az attól függ, képesek vagyunk-e elvonatkoztatni a külső körülményektől, melyek valójában csak akkor vannak ránk hatással, ha mi engedjük, ha mi akarjuk, hogy hatással legyenek ránk.

Rajtunk múlik, hogy mely hatásoknak engedjük meg, hogy eluralkodjanak rajtunk, és hogy megengedjük-e magunknak, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben – akár egy fájdalmas élethelyzet közepette is.

2009. február 6., péntek

Írás közben ejtett híbáink megfigyelése

Már sokszor, sok helyen leírtam: A legjobb terapeutánk: önmagunk. Ha képesek vagyunk arra, hogy megfigyeljük és kielemezzük a hibáinkat, akkor hamar megtaláljuk a kijavításának lehetőségét is.
Most néhány javaslatot fogok leírni ahhoz, hogy kielemezhessétek a saját elírásaitokat. Nem vagyok számmisztikus, így a betűk számértékét én az asztrológiai Házak jelentéstartalma szerint vizsgálom.
Amikor többször előfordul egy íráson belül az alábbi betűk tévesztése – rossz helyre írása, vagy kimaradása a szóból, esetleg duplázása ott, ahol nem kéne, akkor meg kell vizsgálni azt az életterületet, amire utal, és változtatni kell vagy a hozzáállásunkon, vagy a kapcsolat mélységén.

A, J, S
Amikor ezekkel a betűkkel van problémánk, akkor vizsgáljuk meg, hogy az elmúlt héten hol, milyen élethelyzetben toltuk jogtalanul előtérbe magunkat, vagy hol kerültünk némileg megalázó helyzetbe. Az önvizsgálat után, ha túlzott akarnokság történt, akkor igyekezzünk bocsánatot kérni, és helyrehozni a hibát. Ha viszont megalázó helyzetbe kerültünk, akkor keressük meg az illetőt, és mondjuk el neki, hogy ez nekünk nagyon rosszul esett. Lehet, hogy észre sem vette, mit okozott és legközelebb jobban fog figyelni.

B, K, T
Ezeknél a betűknél azt kell vizsgálni, hol ragaszkodunk túlzottan olyan dolgokhoz, helyzetekhez, emberekhez, akikkel igazából már nincs feladatunk és el kéne engedni az életünkből. Utal még pénzügyi problémákra. Nem árt ilyenkor kicsit visszafogni költekezésünket.

C, L, U
Ezen betűk tévesztése arra utal, hogy nem megfelelő a gondolkodásunk azokban a dolgokban, ahol az elmúlt héten ellenállásba ütköztünk. Esetleg a kommunikációnk nem volt megfelelő, nem azt mondta a szánk, amit gondoltunk. Amikor ilyen időszakban vagyunk, akkor jobb, ha valami fontos tárgyalásra készülünk, előtte való nap leírjuk, hogy mit szeretnénk másnap mondani. Így, amikor ott leszünk a megbeszélésen, eszünkbe fog jutni, mit is írtunk le, és ha időlegesen rosszul is fejezzük ki magunkat, azonnal ki tudjuk javítani és a partnerben a kijavított szöveg fog megmaradni, nem a hibázásunk.

D, M, V
Ezeknek a betűknek az elvétése a családon belüli problémára utal, amit vagy nem veszünk észre, vagy szemet hunyunk felette – akár kényelemből, akár a konfliktus felvállalásától való félelmünkben. Jobb, ha tisztázzuk a helyzetet, mert később már nehezebb lesz.

E, N, W
Ennek a 3 betűnek az elvétése utalhat a szexuális életünk zavarára, esetleg nemzőszervünk alakuló betegségére (nem árt szűrővizsgálatra menni). Utalhat gyermekeinkkel való kapcsolatunk hiányosságaira, de utalhat arra is, hogy nem vesszük észre, hogy amit tanultunk és tanítanunk kellene, abban még nem vagyunk tökéletesek és utána kéne néznünk néhány dolognak az adott témában.

F, O, X
Ha ezekkel a betűkkel van gondunk, akkor figyeljünk a testérzeteinkre – mert valószínűleg beszorultunk egy olyan helyzetbe, ahonnan ki kéne szabadulnunk. Ezt másként nem tudjuk megtenni, csak, ha képesek vagyunk kimondani a nem szót. A másik, amire figyelmeztet, hogy a munkánkban vagy egy kollegiális viszonyunkban vannak zavarok. Lehet, hogy másik munka után kéne néznünk, vagy a kollégát kéne végre leállítanunk.

G, P, Y
Ezek a betűk figyelmeztetnek arra, hogy a házasságunkban vagy tartós párkapcsolatunkban, esetleg peres ügyünkben várhatók olyan változások, melyek nem igazán fognak nekünk tetszeni. Jobb lenne elébe menni a dolgoknak és tiszta vizet önteni a pohárba.

H, Q, Z
Ezek a betűk a kölcsönökkel, örökséggel, más pénzével (amiért nem mi dolgoztunk meg, pl.: betegállományos pénz, nyugdíj is ide tartozik, esetleg ezek intézése) kapcsolatos zavarokra utalnak. Aztán a halálra. No ne ijedezzünk, nem a testi halálra gondolok (bár ritkán, de előfordulhat), hanem inkább azokra a „halálokra” amiket nehezen élünk meg. Pl. amikor véget ér egy iskola, ahol jól éreztük magunkat, akkor az az iskola a tanárral, épülettel, társakkal meghal számunkra. Vagy elveszítettük a kedvenc esernyőnket, számunkra „meghalt”, és fáj érte a szívünk. Meg kéne vizsgálni, hogy vagyunk mi az elengedéssel.

I, R
Ezek a betűk a hitünkre utalnak – és itt nem csak a vallásos hitre gondolok, hanem az önmagunkba vetett hitre. Képesek vagyunk-e hitet ébreszteni magunkban, hogy meg tudunk csinálni valamit, el tudunk érni valamit. Aztán utalhat arra is – csak annál, akinek folyamatban van már -, hogy egy külföldi út vagy munka nem úgy alakul, ahogy mi azt elképzeltük.

Sok sikert az önterápiához!