2010. július 20., kedd

Pártalanság

Mindig elcsodálkozom magyar nyelvünk csodálatosságán.
Mekkora különbség van a páratlan és pártalan szó között: míg az első pozitív jelzést hordoz, két betű felcserélése negatívvá változtatja a jelentését.

Amikor szembesültem azzal, hogy a hátralévő sok-sok évet pártalanul fogom leélni, nagyon megviselt. Napokig teljes letargiában voltam, gyakran eszembe jutott, minek is kellene tovább élnem. Aztán belépett az életembe néhány igencsak súlyos problémával küzdő ember, akik a segítségemet kérték és meg is kapták. Felbukkantak olyan régi barátok, akikről már azt hittem, nem is léteznek számomra.

Nos ekkor jöttem rá valójában, hogy lehet – sőt kell is – élni pártalanul, de nem mindegy, hogy ezt hogyan éljük meg. Ha elkezdjük sajnálni magunkat, akkor biztosan egyenes út vezet a depresszióhoz. Ha viszont úgy gondolunk erre az egészre, hogy időnként be fog jönni egy-egy olyan ember az életünkbe, akit szerethetünk, mint a párunkat és szeretve leszünk általa, mint a párjuk és tudjuk, hogy mindezt azért kapjuk a Sorstól, hogy időnként szárnyalhassunk, töltődjünk, hogy utána kibírjuk a nehéz, „tanulási” időszakokat … nos akkor valóban rálépünk az UTUNKRA és ha nem is gyorsan, de szép, egyenletes tempóban képesek vagyunk haladni rajta.

Tudom, hogy vár még rám néhány csodálatos „páros” időszak, de azt is tudom, ha épp „pártalan” leszek, akkor sem fogok kétségbeesni, hisz az én feladatom kicsit más, ami igazából egész embert kíván és ebbe nem mindig fér bele egy párkapcsolat.