Milyen jövő vár a gyermekekre ilyen „nevelők” hatására?

Ez kicsit durva.
Éjszaka, munka, rövid szünet, egyik kolléganő elmeséli legutóbbi problémáját:

Lánya épp, hogy elmúlt 14 éves. Kollégiumban tanul – nyilván kényszerűségből. Mostanáig (már eltelt jóval több, mint fél év) nem érezte jól magát, még az iskolát is ott akarta hagyni.
Aztán egyszercsak változás történt: jól érzi magát, barátokat szerzett, nincsenek frusztrációk, jól tanul, „szinte” minden rendben.

Aztán jön egy kétségbeesett üzenet tőle, majd röviddel utána az igazgatónő „figyelmeztetése” a szülő felé, miszerint gyermeke „tiszteletlenül viselkedett vele”!

Esemény: Gyermekek a kollégiumi szobájukban. Belép az igazgatónő. Ekkor a kislány szellent egy „komolyat”. Az igazgatónő lehordja a sárga földig és tiszteletlenséggel vádolja, majd kilátásba helyezi, hogy ír az anyukájának.

Elszomorít!!!
Hogy mi? Nem az igazgatónő viselkedése, hisz ez szíve-joga. Ha nem bírja az emberi test „megnyilvánulásait”, akkor az az ő problémája.
Az szomorít el teljes mértékben, hogy egy ilyen ember hogyan kerülhetett igazgatói felelősség vállalás közvetlen közelébe – mégpedig gyermekekkel kapcsolatban.
A másik, ami elszomorít, hogy mit tanítanak a jövendő nemzedék tanítóinak, nevelőinek, ha még azt sem tanítják meg, hogy mekkora frusztrációt okozhat, ha a gyermeket megszégyenítik egy olyan testi funkciója miatt, amiről valójában nem tehet, hisz velejárója az emberi létnek. Ráadásul a gyermek ezen cselekvést nem az osztályteremben, nem az iskola folyosóján végezte, hanem egy olyan helyen, amit ideiglenes otthonának (magán szférájának) tekint – végre.

Ez a nő bizonyára nincs tisztában azzal, hogy milyen végzetes következményei lehetnek az „elfojtásoknak” – vajon mit tanítottak neki pszichológiából? Milyen felelősséget tud vállalni az állam, ha a gyermekek nevelését sem tudja megfelelő emberekre bízni, megfelelő képzéssel, és megfelelő kiszűréssel, mellyel megakadályozhatnák az ilyen típusú emberek hatalmi pozícióba jutását?

Az anyuka reakciója „Hál’Istennek” viszonylag megfelelő volt. Igyekezett megnyugtatni lányát, hogy inkább ez, mint a mentő és kórház.
Azt nem tudom, hogy az igazgató nőnek mit válaszolt. Ám bízom benne, hogy ebben a kislányban nem keletkezett most egy olyan komoly probléma, ami rányomhatja az egész életére a bélyeget – és esetleg az élet feladását is behozhatja számára.