Álom
- Mi lenne, ha Schmidt Pál bejelentené, hogy nem kíván pereskedni az újságírókkal, akik – teljesen jogosan – feltártak egy olyan fonák helyzetet Magyarországon, mely jogosulatlanul ad előnyöket olyan embereknek, akik más területen ugyan bizonyítottak, de azon a területen, ahol a doktorit kapják, nem?
- Mi lenne, ha Schmidt Pál most inkább minden energiáját (ha valóban akarja, akkor van benne) arra használná, hogy bizonyítson?
- Mi lenne, ha a kormány leülne az ellenzékkel egy asztalhoz és meghallgatná, hogy ők – felelősségteljesen – kit javasolnak a köztársasági elnöki pozícióba, majd felhívná az újságírókat, hogy keressenek olyan bizonyítékot ellenvéleményüknek, mely megtámadhatatlan, mint a lemondott elnök esetében?
- Mi lenne, ha az ellenzéki és hatalmon lévő pártok 2-2 jelöltet állítanának az újságírók elé megmérettetésre?
- Mi lenne, ha a pártok jelöltjei maguk hoznák nyilvánosságra, hogy mit hibáztak eddigi életükben, mely esetlegesen akadálya lehetne köztársasági elnöki posztjuknak? Ezzel sok munkától kímélnék meg az újságírókat, mely energiát a feltárásra fordíthatnának és esetleg az adott jelöltek megbocsátást, felmentést nyernének, így esélyt adva számukra, hogy versenyben maradjanak az elnöki poszt elnyerésében és végre Magyarország élén olyan elnök lenne, akit mindenki elfogad.
- Mi lenne, ha mindez megtörténne és a lakosság valódi feladatának tartaná, hogy ne hallgassa el az igazságot és utána kövesse az elnököt, akit mindenki elfogad.
Ismerve a magyar újságírók szimatát, alaposságát, energiáját, harciasságát bizonyára 2 héten belül meglenne a megfelelő ember.
2012. április 4., szerda
2012. március 29., csütörtök
Milyen jövő vár a gyermekekre ilyen „nevelők” hatására?
Ez kicsit durva.
Éjszaka, munka, rövid szünet, egyik kolléganő elmeséli legutóbbi problémáját:
Lánya épp, hogy elmúlt 14 éves. Kollégiumban tanul – nyilván kényszerűségből. Mostanáig (már eltelt jóval több, mint fél év) nem érezte jól magát, még az iskolát is ott akarta hagyni.
Aztán egyszercsak változás történt: jól érzi magát, barátokat szerzett, nincsenek frusztrációk, jól tanul, „szinte” minden rendben.
Aztán jön egy kétségbeesett üzenet tőle, majd röviddel utána az igazgatónő „figyelmeztetése” a szülő felé, miszerint gyermeke „tiszteletlenül viselkedett vele”!
Esemény: Gyermekek a kollégiumi szobájukban. Belép az igazgatónő. Ekkor a kislány szellent egy „komolyat”. Az igazgatónő lehordja a sárga földig és tiszteletlenséggel vádolja, majd kilátásba helyezi, hogy ír az anyukájának.
Elszomorít!!!
Hogy mi? Nem az igazgatónő viselkedése, hisz ez szíve-joga. Ha nem bírja az emberi test „megnyilvánulásait”, akkor az az ő problémája.
Az szomorít el teljes mértékben, hogy egy ilyen ember hogyan kerülhetett igazgatói felelősség vállalás közvetlen közelébe – mégpedig gyermekekkel kapcsolatban.
A másik, ami elszomorít, hogy mit tanítanak a jövendő nemzedék tanítóinak, nevelőinek, ha még azt sem tanítják meg, hogy mekkora frusztrációt okozhat, ha a gyermeket megszégyenítik egy olyan testi funkciója miatt, amiről valójában nem tehet, hisz velejárója az emberi létnek. Ráadásul a gyermek ezen cselekvést nem az osztályteremben, nem az iskola folyosóján végezte, hanem egy olyan helyen, amit ideiglenes otthonának (magán szférájának) tekint – végre.
Ez a nő bizonyára nincs tisztában azzal, hogy milyen végzetes következményei lehetnek az „elfojtásoknak” – vajon mit tanítottak neki pszichológiából? Milyen felelősséget tud vállalni az állam, ha a gyermekek nevelését sem tudja megfelelő emberekre bízni, megfelelő képzéssel, és megfelelő kiszűréssel, mellyel megakadályozhatnák az ilyen típusú emberek hatalmi pozícióba jutását?
Az anyuka reakciója „Hál’Istennek” viszonylag megfelelő volt. Igyekezett megnyugtatni lányát, hogy inkább ez, mint a mentő és kórház.
Azt nem tudom, hogy az igazgató nőnek mit válaszolt. Ám bízom benne, hogy ebben a kislányban nem keletkezett most egy olyan komoly probléma, ami rányomhatja az egész életére a bélyeget – és esetleg az élet feladását is behozhatja számára.
Éjszaka, munka, rövid szünet, egyik kolléganő elmeséli legutóbbi problémáját:
Lánya épp, hogy elmúlt 14 éves. Kollégiumban tanul – nyilván kényszerűségből. Mostanáig (már eltelt jóval több, mint fél év) nem érezte jól magát, még az iskolát is ott akarta hagyni.
Aztán egyszercsak változás történt: jól érzi magát, barátokat szerzett, nincsenek frusztrációk, jól tanul, „szinte” minden rendben.
Aztán jön egy kétségbeesett üzenet tőle, majd röviddel utána az igazgatónő „figyelmeztetése” a szülő felé, miszerint gyermeke „tiszteletlenül viselkedett vele”!
Esemény: Gyermekek a kollégiumi szobájukban. Belép az igazgatónő. Ekkor a kislány szellent egy „komolyat”. Az igazgatónő lehordja a sárga földig és tiszteletlenséggel vádolja, majd kilátásba helyezi, hogy ír az anyukájának.
Elszomorít!!!
Hogy mi? Nem az igazgatónő viselkedése, hisz ez szíve-joga. Ha nem bírja az emberi test „megnyilvánulásait”, akkor az az ő problémája.
Az szomorít el teljes mértékben, hogy egy ilyen ember hogyan kerülhetett igazgatói felelősség vállalás közvetlen közelébe – mégpedig gyermekekkel kapcsolatban.
A másik, ami elszomorít, hogy mit tanítanak a jövendő nemzedék tanítóinak, nevelőinek, ha még azt sem tanítják meg, hogy mekkora frusztrációt okozhat, ha a gyermeket megszégyenítik egy olyan testi funkciója miatt, amiről valójában nem tehet, hisz velejárója az emberi létnek. Ráadásul a gyermek ezen cselekvést nem az osztályteremben, nem az iskola folyosóján végezte, hanem egy olyan helyen, amit ideiglenes otthonának (magán szférájának) tekint – végre.
Ez a nő bizonyára nincs tisztában azzal, hogy milyen végzetes következményei lehetnek az „elfojtásoknak” – vajon mit tanítottak neki pszichológiából? Milyen felelősséget tud vállalni az állam, ha a gyermekek nevelését sem tudja megfelelő emberekre bízni, megfelelő képzéssel, és megfelelő kiszűréssel, mellyel megakadályozhatnák az ilyen típusú emberek hatalmi pozícióba jutását?
Az anyuka reakciója „Hál’Istennek” viszonylag megfelelő volt. Igyekezett megnyugtatni lányát, hogy inkább ez, mint a mentő és kórház.
Azt nem tudom, hogy az igazgató nőnek mit válaszolt. Ám bízom benne, hogy ebben a kislányban nem keletkezett most egy olyan komoly probléma, ami rányomhatja az egész életére a bélyeget – és esetleg az élet feladását is behozhatja számára.
2012. március 18., vasárnap
Uránusz Magyarország egén 4.
Minden alkalommal, ahányszor megnézem az éves előrejelzés képletét, valami mást veszek észre benne, valami másra kezdek el fókuszálni.
Most, amikor újra elővettem, ez az idézet jutott eszembe a képlet IV. Házában álló Hold – Szaturnusz együttállásról:
Feltámadott a tenger,
A Népek tengere.
Üvöltve eget, földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémisztő ereje.
Tudom, nincsenek véletlenek – és ezt már bizonyára sokan tudják rajtam kívül is.
Ha a kormány nem tesz időben lépéseket a földünk, a vizeink – és itt legfőképpen a föld mélyéből feltörő, vagy még ott nyugvó karsztvizekre és egyéb „mély” vizekre gondolok – védelmére, Magyarország tulajdonában maradására, akkor sajnos nem lesz elkerülhető a Nép haragja, nem lesz elkerülhető az, hogy a magyar nép visszavegye, ami az övé, nem lesz elkerülhető a „szabadságharc”.
Sajnos minden háborúban, amikor a törvények háttérbe szorulnak, szabadon garázdálkodhatnak olyanok, aki addig nem tudtak. Ez az átlag ember számára újabb félelmeket generál, mert nincs jogorvoslat, nincs védelem. Ilyenkor mit tesz a kisember? Védekezik, ahogy tud. A fegyver fegyvert szül. A harc gyermeke a háború. Meg kéne előzni ezt a folyamatot.
Ha most a magyart arra kényszerítik, hogy fegyvert fogjon a kezébe, azért, hogy megvédje magát, akkor abból „nagy durranás” lesz, mely mindannyiunk életében igen komoly károkat és fájdalmakat fog okozni.
Talán inkább erre kéne nagyon fókuszálnia a hatalmon lévőknek. Most még van némi támogatottságuk – később már ezt a keveset is el fogják veszíteni.
Itt az idő! Lépni kell!
… vagy a lépés elmulasztása esetén … elszenvedni … mindannyiunknak, nem csak nekik.
Most, amikor újra elővettem, ez az idézet jutott eszembe a képlet IV. Házában álló Hold – Szaturnusz együttállásról:
Feltámadott a tenger,
A Népek tengere.
Üvöltve eget, földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémisztő ereje.
Tudom, nincsenek véletlenek – és ezt már bizonyára sokan tudják rajtam kívül is.
Ha a kormány nem tesz időben lépéseket a földünk, a vizeink – és itt legfőképpen a föld mélyéből feltörő, vagy még ott nyugvó karsztvizekre és egyéb „mély” vizekre gondolok – védelmére, Magyarország tulajdonában maradására, akkor sajnos nem lesz elkerülhető a Nép haragja, nem lesz elkerülhető az, hogy a magyar nép visszavegye, ami az övé, nem lesz elkerülhető a „szabadságharc”.
Sajnos minden háborúban, amikor a törvények háttérbe szorulnak, szabadon garázdálkodhatnak olyanok, aki addig nem tudtak. Ez az átlag ember számára újabb félelmeket generál, mert nincs jogorvoslat, nincs védelem. Ilyenkor mit tesz a kisember? Védekezik, ahogy tud. A fegyver fegyvert szül. A harc gyermeke a háború. Meg kéne előzni ezt a folyamatot.
Ha most a magyart arra kényszerítik, hogy fegyvert fogjon a kezébe, azért, hogy megvédje magát, akkor abból „nagy durranás” lesz, mely mindannyiunk életében igen komoly károkat és fájdalmakat fog okozni.
Talán inkább erre kéne nagyon fókuszálnia a hatalmon lévőknek. Most még van némi támogatottságuk – később már ezt a keveset is el fogják veszíteni.
Itt az idő! Lépni kell!
… vagy a lépés elmulasztása esetén … elszenvedni … mindannyiunknak, nem csak nekik.
2012. február 7., kedd
Skori, mint „magzatfaló”
Alcím: Esztergom és én
Egy Skorpiónak mindig szüksége van „magzat” állapotú ételre – legyen az hagymacsíra, különféle magok (napraforgó mag, tökmag, barackmag, búzacsíra, eper, ami tele van magokkal, stb.).
Érdekes módon, először „szotyi”-t írtam a napraforgó mag helyett.
Az köztudomású (vagy nem), hogy a napraforgó az Oroszlán ASC-ű emberek – vagy Nap az ASC-en - virága, és nekem az Oroszlánban van a Plútóm, az egyik születési uralkodóm. Ám a Szaturnusz miatt bizonyára szeretném ezt „bújtatni”.
Szóval, ma reggel – a tegnapi nap után – kicsit le voltam amortizálódva. Nekiláttam, hogy csinálok egy kis hagyma – uborka salátát a kajámhoz, mivel én savanyúság nélkül nem igazán szeretek kajálni (Szaturnusz az ASC-en).
Erre mit látok? A hagyma, amit elkezdtem pucolni, tele van belső, sötétzöld csírákkal. A hagyma eddig a spejzban volt, ahol annak ellenére, hogy csak a konyhából van elszeparálva egy beépített szekrénnyel, az ásványvíz kásás lett, tehát igencsak röpködnek benne a mínuszok – nos ennek ellenére a hagymában beindult a csírázás és én pont ezt a hagymát fogtam ki. Felvágtam utána még kettőt – egyikben sem.
Egy Skori mindig akkor „kap” csírát, amikor igen kemény feladat következik. Kicsit elgondolkodtam, aztán rándítottam egyet a vállamon és azt mondtam: eddig is mindig volt valahogy, ezután is lesz.
Amióta „összekötöttem” a sorsom Esztergommal, mégpedig azzal, hogy az ő akarata ellenére beállítottam a képletét, hogy értő szemek láthassák „pőrén” – azóta hol segít, hol beledöngöl a betonba.
Amikor nagy mélységekben mászkáltam, akkor segített. Most, hogy kicsit helyrerázódtam – elvesz. Bizonyára most is ez lesz – de én úgy gondolom, csak abból lehet elvenni, ami van. Ami nincs, onnan nincs mit elvenni.
Nos, most van, tehát vigye.
Úgy látszik, most "újjászületőben" vagyok, ezért akar Esztergom felfalni - hihi!
Esztergom! Egészségedre!
Egy Skorpiónak mindig szüksége van „magzat” állapotú ételre – legyen az hagymacsíra, különféle magok (napraforgó mag, tökmag, barackmag, búzacsíra, eper, ami tele van magokkal, stb.).
Érdekes módon, először „szotyi”-t írtam a napraforgó mag helyett.
Az köztudomású (vagy nem), hogy a napraforgó az Oroszlán ASC-ű emberek – vagy Nap az ASC-en - virága, és nekem az Oroszlánban van a Plútóm, az egyik születési uralkodóm. Ám a Szaturnusz miatt bizonyára szeretném ezt „bújtatni”.
Szóval, ma reggel – a tegnapi nap után – kicsit le voltam amortizálódva. Nekiláttam, hogy csinálok egy kis hagyma – uborka salátát a kajámhoz, mivel én savanyúság nélkül nem igazán szeretek kajálni (Szaturnusz az ASC-en).
Erre mit látok? A hagyma, amit elkezdtem pucolni, tele van belső, sötétzöld csírákkal. A hagyma eddig a spejzban volt, ahol annak ellenére, hogy csak a konyhából van elszeparálva egy beépített szekrénnyel, az ásványvíz kásás lett, tehát igencsak röpködnek benne a mínuszok – nos ennek ellenére a hagymában beindult a csírázás és én pont ezt a hagymát fogtam ki. Felvágtam utána még kettőt – egyikben sem.
Egy Skori mindig akkor „kap” csírát, amikor igen kemény feladat következik. Kicsit elgondolkodtam, aztán rándítottam egyet a vállamon és azt mondtam: eddig is mindig volt valahogy, ezután is lesz.
Amióta „összekötöttem” a sorsom Esztergommal, mégpedig azzal, hogy az ő akarata ellenére beállítottam a képletét, hogy értő szemek láthassák „pőrén” – azóta hol segít, hol beledöngöl a betonba.
Amikor nagy mélységekben mászkáltam, akkor segített. Most, hogy kicsit helyrerázódtam – elvesz. Bizonyára most is ez lesz – de én úgy gondolom, csak abból lehet elvenni, ami van. Ami nincs, onnan nincs mit elvenni.
Nos, most van, tehát vigye.
Úgy látszik, most "újjászületőben" vagyok, ezért akar Esztergom felfalni - hihi!
Esztergom! Egészségedre!
2012. január 17., kedd
Neeem!
Én bízom abban, hogy a kormány csak megjátssza, hogy "fekszik", csak azért, hogy időt nyerjen, amíg annyi élelmiszert tud felhalmozni, elindítani, ami a lakosság számára a túléléshez - ha szűkösen is - de elég lesz addig, amíg az ország talpra áll az utóbbi évek (évtizedek) visszafejlesztéséből.
2012. január 12., csütörtök
EGYSZER, S MINDENKORRA!
Tudomásul kéne venni nekünk, a mostani Magyarországon és a más területeken élő, önmagát magyarnak tartó embernek: Magyarországnak függetlennek kell maradnia. A régi „nagy” Magyarország nem állítható vissza!
Sokan – régen – azért mondtak igent az Európai Unióra, mert féltek attól, hogy kilógnak majd a „sorból”, vagy épp azt hitték, hogy ettől a csatlakozástól azt kapják, hogy végre a régi nagy Magyarország újra létrejön.
TÉVEDÉS!
Nagyon megfontolandó mondás: „A történelem kerekei nem fordulnak vissza!”
Ha egy nemzet nem képes megújulni – akár áldozatok árán is -, akkor az a nemzet halálra van ítélve.
Nos, kérdés: vállaljuk-e a nehézségek árán az új Magyarország létrejöttét, mely semleges, nem hagyja magát zsarolni és ugyanakkor nem hagyja magát szép, de szétpukkadásra ítélt szappanbuborékok által elvarázsolni – vagy szép lassan megszűnünk létezni?
Én úgy ismerem a MAGYARSÁGOT, hogy a kezdeti nehézségek után képes felvenni a kesztyűt és kiáll önmagáért, képes újjászületni.
Képes „gyurcsányokat”, „bajnaigordonokat”, stb-ket elküldeni a süllyesztőbe és arra is képes, hogy „orbánokat” észre térítsen, ha rossz felé mennek – de ők talán képesek erre figyelni is – vagy nem. Ezt majd a jövő eldönti.
Ám egy valami nem mindegy!
TE HISZEL-E MAGADBAN, MINT MAGYAR?
KÉPES VAGY-E MAGYARORSZÁGÉRT ÉS ÖNMAGADÉRT TENNI?
KÉPES VAGY-E TÁRGYILAGOSAN LÁTNI ÉS A KÖLTSÉGEIDET VISSZAFOGNI – ESETLEG HASZNÁLNI AZT, AMIT NAGYSZÜLEID, DÉDSZÜLEID ALKALMAZTAK ÉS NAGYON JÓL BEVÁLT, MÉGSEM TRENDI ÉS NINCS A TOPLISTÁN A DIVAT KATEGÓRIÁBAN, DE HASZNÁLHATÓ ÉS ÚGY MŰKÖDIK, MINT A DIVATOS VEGYSZEREK, CSAK ÉPP NEM OLYAN KÁROSAK?
KÉPES VAGY-E KINEVETNI SAJÁT MAGAD ÉS ESETLEG MÉG A FŐNÖKÖDET IS, AMIKOR OLYAN ELVÁRÁSOK FOGALMAZÓDNAK MEG, AMIK NEM AZONOSAK VELED?
Sokan – régen – azért mondtak igent az Európai Unióra, mert féltek attól, hogy kilógnak majd a „sorból”, vagy épp azt hitték, hogy ettől a csatlakozástól azt kapják, hogy végre a régi nagy Magyarország újra létrejön.
TÉVEDÉS!
Nagyon megfontolandó mondás: „A történelem kerekei nem fordulnak vissza!”
Ha egy nemzet nem képes megújulni – akár áldozatok árán is -, akkor az a nemzet halálra van ítélve.
Nos, kérdés: vállaljuk-e a nehézségek árán az új Magyarország létrejöttét, mely semleges, nem hagyja magát zsarolni és ugyanakkor nem hagyja magát szép, de szétpukkadásra ítélt szappanbuborékok által elvarázsolni – vagy szép lassan megszűnünk létezni?
Én úgy ismerem a MAGYARSÁGOT, hogy a kezdeti nehézségek után képes felvenni a kesztyűt és kiáll önmagáért, képes újjászületni.
Képes „gyurcsányokat”, „bajnaigordonokat”, stb-ket elküldeni a süllyesztőbe és arra is képes, hogy „orbánokat” észre térítsen, ha rossz felé mennek – de ők talán képesek erre figyelni is – vagy nem. Ezt majd a jövő eldönti.
Ám egy valami nem mindegy!
TE HISZEL-E MAGADBAN, MINT MAGYAR?
KÉPES VAGY-E MAGYARORSZÁGÉRT ÉS ÖNMAGADÉRT TENNI?
KÉPES VAGY-E TÁRGYILAGOSAN LÁTNI ÉS A KÖLTSÉGEIDET VISSZAFOGNI – ESETLEG HASZNÁLNI AZT, AMIT NAGYSZÜLEID, DÉDSZÜLEID ALKALMAZTAK ÉS NAGYON JÓL BEVÁLT, MÉGSEM TRENDI ÉS NINCS A TOPLISTÁN A DIVAT KATEGÓRIÁBAN, DE HASZNÁLHATÓ ÉS ÚGY MŰKÖDIK, MINT A DIVATOS VEGYSZEREK, CSAK ÉPP NEM OLYAN KÁROSAK?
KÉPES VAGY-E KINEVETNI SAJÁT MAGAD ÉS ESETLEG MÉG A FŐNÖKÖDET IS, AMIKOR OLYAN ELVÁRÁSOK FOGALMAZÓDNAK MEG, AMIK NEM AZONOSAK VELED?
2012. január 5., csütörtök
Uránusz Magyarország egén 3.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar király: I. István. Ő félelemből döntött – vagyis a saját félelmeit vette figyelembe a döntésnél – mégpedig azokat a félelmeket, hogy meg tudja-e tartani a népe számára azt a területet, ahol épp vannak, meg tudja-e védeni az asszonyokat, gyermekeket a háborúskodástól, ami küszöbön állt, meg tudja-e tartani a hatalmát, amihez valójában semmi kedve nem volt.
Nos… most, ha nem is teljesen, de hasonló a helyzet.
Akkoriban I. István hozott egy olyan döntést, mely a magyarság egyharmadának kiirtásába került, a másik egyharmad félelembe menekült és a harmadik harmad ugyan elfogadta az új vallást, de tudat alatt (amikkor a testközeli állapotait – lásd pár, gyerek, szülő betegsége vagy más, húsba vágó probléma) mindig is azokhoz az erőkhöz folyamodott, melyeket az ŐSHAZÁBÓL, az ŐSI HITBŐL hozott.
Kell-e nekünk az Európai Unio? Mit adott számunkra ez a közösség, ami nélkülözhetetlen volt a magyar nép számára? Mit vett el tőlünk ez a közösség, amit valójában nem kellett volna odaadnunk, ha maradunk MAGYARORSZÁG Európa szívében?
Én csak abban bízom, hogy a kormányunk MOST nem félelemből fog dönteni és inkább azon fog dolgozni, hogy visszaállítsuk a mezőgazdaság, az élelmiszer ipar, a vizeink fontosságát – és ez utóbbinál különös tekintettel a karsztvizekre, a „mély” vizekre, melyek nem fertőzhetők olyan könnyen és nem vehetők el olyan egyszerűen, mint a felszíni vizek.
Nos… most, ha nem is teljesen, de hasonló a helyzet.
Akkoriban I. István hozott egy olyan döntést, mely a magyarság egyharmadának kiirtásába került, a másik egyharmad félelembe menekült és a harmadik harmad ugyan elfogadta az új vallást, de tudat alatt (amikkor a testközeli állapotait – lásd pár, gyerek, szülő betegsége vagy más, húsba vágó probléma) mindig is azokhoz az erőkhöz folyamodott, melyeket az ŐSHAZÁBÓL, az ŐSI HITBŐL hozott.
Kell-e nekünk az Európai Unio? Mit adott számunkra ez a közösség, ami nélkülözhetetlen volt a magyar nép számára? Mit vett el tőlünk ez a közösség, amit valójában nem kellett volna odaadnunk, ha maradunk MAGYARORSZÁG Európa szívében?
Én csak abban bízom, hogy a kormányunk MOST nem félelemből fog dönteni és inkább azon fog dolgozni, hogy visszaállítsuk a mezőgazdaság, az élelmiszer ipar, a vizeink fontosságát – és ez utóbbinál különös tekintettel a karsztvizekre, a „mély” vizekre, melyek nem fertőzhetők olyan könnyen és nem vehetők el olyan egyszerűen, mint a felszíni vizek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
