Az energia vámpírságról

Van egy blog bejegyzésem ezzel a címszóval: „A nem szó kimondása, elfogadása, betartása és betartatása”
Ezt szeretném kiegészíteni a következő gondolatokkal.

Legfőképpen önmagunk számára kell megtanulni kimondani a „NEM” szót, hisz, ha jól belegondolunk, miért is mondunk olyankor is igent, amikor egyik porcikánk sem kívánja, sőt szinte fizikai fájdalmat érzünk attól, hogy igent fogunk mondani – nos erről a következő a véleményem:
Az igent sokkal könnyebb kimondani, hisz azzal – úgy gondoljuk – segítünk a másiknak és mi is elkerüljük a bűntudat érzetét. Pedig, ha tudnánk, hogy egy nem megfelelő igen mondásával mekkora galibát okozunk nemcsak önmagunknak (hisz „leszívják” az energiánkat), hanem a másiknak is, hisz megfosztjuk annak a lehetőségétől, hogy önmaga elkezdje megoldani a problémáit, vagyis elkezdje végre a felnőtté válás kemény, fájdalmas, de sikerélményhez vezető munkáját.
A másik megközelítése pedig az, hogy mindannyian szeretetre vágyunk. Így, amikor igent mondunk arra, amire valójában nemet kéne mondanunk – valójában mi is energia vámpírokká válunk, hisz olyan szeretetet akarunk kikényszeríteni, ami nem jár nekünk, hisz abban a pillanatban, ott, arra a dologra vagy eseményre valójában nem vagyunk képesek, így az Univerzumtól sem kaphatjuk meg a cselekvéshez szükséges energiát, tehát ahhoz, hogy megtegyük valaki más (esetleg épp a kérő) energiáját vagyunk kénytelenek igénybe venni, amivel legyengítjük őt is, és természetesen önmagunkat is.

Sírás és egészség

A sírásról megoszlik az emberek véleménye – és itt nem csak a férfi és női véleményekre gondolok.
Az köztudott, hogy minden folyadék, ami eltávozik a testünkből, tele van méreganyaggal, amit a szervezetünk nem tud hasznosítani vagy épp káros a hatása a testre. Nem tudok olyan kutatásról, ami vizsgálta volna, hogy milyen különbségek és egyezőségek vannak a vizelet, az izzadság és a könny összetételében, de asztrológiai szempontból természetesen van véleményem róla.

A vizelet-ürítés az életben maradáshoz szükséges – ha nincs, meghalunk.

Az izzadás már egy kicsit más: olyankor izzadunk, amikor a testünk másra vágyik, mint amit épp művelünk vele, vagyis lenyugvást, megnyugvást kérne.

A könny olyankor jön, amikor a lelkünk vágyik másra, mint amit kap – és ez alól nem kivétel az sem, hogy épp belement valami a szemünkbe (hihi!), hisz az sem „véletlen”.

A nők könnyebben sírnak, hisz ez a társadalmi megítélésükhöz hozzá tartozik – bár vannak nők (nem is kevesen), akik „nem engedik” meg maguknak a sírást, mert úgy gondolják, hogy ők „erősek” és mindent el tudnak viselni.

A férfiak sírását a társadalmi megítélés nagyon ritka esetben fogadja el – pedig nekik is szükségük van az e-fajta folyadék-ürítésre. Nem véletlen, hogy sokkal alacsonyabb az átlag életkor a férfiaknál, mint a nőknél.

Tehát, a sírás szükséges mindkét nemnél. De ügyelni kell arra, hogy ne önsajnálatból történjen, mert az nem hoz „megnyugvást”, hanem egyenesen a depresszióhoz vezet.
A férfiaknak azt javaslom, hogy, amikor úgy érzik, hogy sírniuk kell, és nem akarják, hogy bárki lássa, akkor vonuljanak el, sétáljanak olyan helyen, ahol egyedül lehetnek, és adjanak szabad utat a könnyeiknek – ezzel felszabadítják a lelküket és nagyobb erőbedobással fogják tudni megoldani a rájuk háruló, felvállalt feladataikat.

Én is ritkán sírok – túl „erősnek” érzem magam hozzá (sajnos még mindig) -, de ma megtettem. Nem tartott sokáig, talán 1-2 percig. Utána eltűnt a nyomás, ami napok óta rám nehezedett, amitől úgy éreztem, hogy megfulladok, hogy nincs értelme már a küzdelemnek. Most úgy érzem, hogy jöhet a következő menet, még akkor is, ha K.O. lesz a vége – hisz úgyis „felállok” – hahaha!

Vihar előtti csend 1.

Bizonyára sokan éreztétek már ezt – félelmetes, ugyanakkor várakozással teli – történjen már valami – akármi – legyen jó vagy rossz, mindegy, csak ez a furcsa „nyomás” szűnjön már meg.
Emlékképek – töredékek – de nem tudom beazonosítani. Csak ÉRZEK valami hangulatot, melyet valamikor régen már ÉREZTEM. Olyan, mint amikor tudjuk, hogy megtörténik, de félünk tőle és ugyanakkor várjuk is. Mint amikor az embert felvették egy új iskolába vagy egy új munkahelyre, de itt a hétvége és csak hétfőn fogjuk megtudni, hogy valójában mi is a feladatunk.
Nem találom a helyem – mennék is, maradnék is. Felöltöztem, hogy besétálok a városba, de nem mentem. Jönnek az e-mailek, hívások – de érdemben nem igazán tudok válaszolni – egyszerűen le vagyok blokkolva, mintha egy üveg-harang borult volna rám.
Úgy érzem, az lesz a legjobb, ha elindítok egy kemény, mély-meditációt.

… Közben jött egy video-hívás – lehet, hogy a „kanóc meggyújtva”???

Mosás "felülről nézve"

Mivel tönkrement a 30 éves automata mosógépem, így az utóbbi hónapokban kézzel mosok - még szerencse, hogy van egy centrifugám. A centrim segítségével jöttem rá egy érdekes dologra. Amikor rossz passzban vagyok, akkor a foltokat nagyon nehezen tudom kiszedni a melós pólómból és a centri is folyton ugrál – visszabeszél – hihi!
Néhány napja szintén egy eléggé kétségbeesett időszakot kellett megélnem – nnna persze mosnom kellett. Egy folt nem akart sehogy kijönni a pólóból. Egyszercsak bevillant egy gondolat: Mi az a „folt”, ami zavarja jelenlegi életemet, és ezt hogy tudnám „tisztába tenni”?
Természetesen a „folt” azonnal beugrott, hisz ez a probléma billentett ki az egyensúlyomból. Viszont a megoldás nem akaródzott jönni – és persze a folt sem akart eltűnni a pólóból, pedig már éreztem, hogy a kezemen a bőr ugyancsak elkopott. Ekkor jött a következő gondolat: Ha nem találod a megoldást, akkor csak az orrod előtt lévő feladatra koncentrálj! Jól megnéztem a foltot, vastagon bekentem Venish szappannal és hagytam pár percet állni. Utána a folt szépen eltűnt, komolyabb erőfeszítés, dörzsölés nélkül.
Ezután jött az öblítés, centrifugálás. Naná, hogy ugrált a gép, hisz a lelkem is igazából ki akart szakadni belőlem. Sokadik nekifutás, átpakolás után leültem a fotelbe és elgondolkodtam azon, hogy mi a jobb: hagyni, hogy olyan emberek frusztráljanak, akikkel már régóta nem kéne, hogy dolgom legyen, vagy véglegesen lezárni velük a kapcsolatot, még akkor is, ha ez komoly anyagi áldozattal, esetleg költözéssel járna.
Úgy döntöttem, ez utóbbit választom, de nem siettetek semmit, rábízom magam a Sorsra, és amit elém tesz, azt el fogom fogadni.
Érdekes – a centrifuga egy döccenés nélkül kifacsarta a ruhákat – valószínűleg én is újra visszataláltam önmagamhoz.

A bennünk élő gyermek

Mindannyiunkban él egy gyermeki Én, aki szeretetre, elfogadásra vágyik, aki játszani akar, aki rácsodálkozik a világra, aki képes elfogadni az újdonságokat a maguk valójában, aki szeretettel vegyes kíváncsisággal fordul oda mindenhez és mindenkihez. Vagyis így tenne, ha gyermekkorunkban nem értek volna olyan sérülések, melyek annakidején nem lettek helyreigazítva, szülői szeretettel megoldva, szülői simogatással, puszival „meggyógyítva”.
Ez még a legjobb, legodafigyelőbb szülőnél is megeshet, hisz vannak olyan helyzetek, amikor esetleg épp kifut a tej, gyorsan le kell kapni a tűzről, közben a gyermek elesik, és az anyuka csak később tud odalépni, hogy felemelje – akkor, amikor a gyermekben már megjelent az elhagyatottság érzet. Akkor a gyermek már nem úgy fogadja a simogatást, babusgatást, vigasztalást, mintha abban a pillanatban kapta volna, amikor a „baj” megtörtént. Ezek a megoldatlan problémák felnőtt korban gondot okozhatnak önmagunk elfogadásában, szeretetében, ennek következtében nem tudunk elfogadni mást sem olyannak, amilyen, így bennünket sem fognak tudni elfogadni.
Vagy előfordul, hogy a szülő rászól a kisgyermekre, hogy ne játsszon egy számára kedves gyermekkel, mert esetleg az öltözéke, társadalmi helyzete, származása nem felel meg a szülőnek – holott semmit nem tud arról a gyermekről – csak látja. Mivel a gyermek érzi a függőséget, így alkalmazkodik a szülői elváráshoz, viszont benne marad az elfojtott vágy, hogy játszhasson azzal a gyermekkel, de nem mer, mert akkor a szülő „nem fogja szeretni”. Ez felnőtt korban címkézésben, a másság elutasításában, durvább esetben fajgyűlöletben nyilvánul meg.
Van olyan is, hogy a gyermeknek vannak tapasztalatai, melyek a szülő számára „már” nem ismertek, nem elfogadhatók, így azt mondja rá,hogy nincs is – ilyenkor a gyermek szintén kicsit megzavarodik, hisz ő „még” tapasztalja azokat az „irreális” dolgokat, melyeket a szülő „már” elutasít, hisz nincs rá fizikai, kémiai – vagyis materiális bizonyíték -, így a gyermek inkább nem beszél többet róla, és eltemeti magában.
Ez utóbbi kettőből jön az, hogy felnőtt korban elutasítunk olyan dolgokat, amikről nincsenek mélyreható ismereteink – legföljebb bulvár szinten találkoztunk velük -, így azokat az embereket is csípőből elutasítjuk, akik ezekkel a dolgokkal közeli kapcsolatban állnak.
Pedig… tudat alatt mindenki kíváncsi – hisz a benne élő gyermek kíváncsi. Tudat alatt mindenki érzi, hogy van valami, ami nem fogható meg kézzel, ami nem mérhető a fizikai sík műszereivel – ám mégis létezik, befolyásolja életünket, mindennapjainkat.

Nos, amikor ilyesmivel találkozunk, akkor a bennünk élő gyermeki szerepszemélyiség sír, hisztizik – akár az elutasító, akár az elfogadó táborhoz tartozik.

Nekem van véleményem, célom, tervem a jövőre – ám ez nem jelenti azt, hogy nem hallgatom meg más véleményét, nem vagyok kész az építő jellegű párbeszédre, nem vagyok hajlandó a kompromisszumra, vagy a nézetek közelítésére. Két lábbal a földön járok – hisz a tanultakat azonnal átvittem és átviszem a gyakorlatba. Ettől függetlenül nem utasítok el semmit, amiről nincsenek mélyreható ismereteim – legfeljebb kicsit vitatkozom – mindaddig, amíg meg nem győztek, vagy én meg nem győztem a vitapartnert – hihi!

Bennem is sokszor sír az a pici leányka. Olyankor „elmegyek” és találkozom vele, hogy megszeretgessem, megsimogassam, megpuszilgassam, és legfőképp azért, hogy megmutassam neki, hogy van tovább… - hisz itt vagyok, immáron 55 évesen – bizakodással tekintve a jövőbe, nem feledve a hibákat és tanulva (legalábbis remélem) a hibáimból, melyeket ugyanúgy, ugyanolyan mértékben már nem fogok elkövetni.

Szerelem

A szerelem egy csoda – nem fizika, nem kémia, nem biológia – megfoghatatlan, sokszor rosszkor jön, sokszor rossz az irányzék, gyakran viszonzatlan, felülírja a logikus gondolkodást, égi magasságokba röpít, majd beledöngöl a betonba… Elég hozzá egy pillantás, egy mozdulat, egy szó, egy illat – és máris el vagy veszve… Gyártod a rózsaszínű álmok szappanbuborékját, és józan ésszel hiába pukkasztod ki valamennyit, azok csak jönnek le a futószalagról mint egy gyárban a késztermék – és nem biztos, hogy el tudod adni – hihi!

Még, ha addig biztosnak is érezted magad – önmagadban – akkor is elfog a bizonytalanság. Akkor is, ha beteljesedik, akkor is, ha nem.

Nem korfüggő. Megtalálhat bármikor, bárhol – lehet, hogy fiatalon találkozol vele, de az is lehet, hogy hosszú éveket kell leélned nélküle, mire végre megtapasztalhatod ezt az édes – keserű „ízét” az ÉLET-nek. Van, hogy már feladtad, hogy neked is jut belőle, és akkor hasít beléd villámcsapásként és Te porrá égsz tőle.

A visszautasítás fájdalmas – de… legalább megtapasztalhattad, hogy Te is képes vagy ennek a csodának a befogadására, csak meg kell találnod azt az embert, aki felébreszti benned és képes arra is, hogy viszonozza.

A remény hal meg utoljára.

Álmainkról

Minden ember álmodik, amikor alszik, csak nem minden álomra emlékezünk.

Álmaink 95%-a vágyteljesítő álom. Ezekre nem mindig emlékezünk. A tudatalattink nagyon okos. Amikor nehéz időszakot élünk meg, akkor olyan álmokat küld ránk, melyekben a számunkra teljesülhetetlen helyzeteket megéleti velünk, hogy így juttasson bennünket plusz energiához.

A fennmaradó 5%-on osztoznak a rémálmok és a figyelmeztető álmok.

A rémálmaink mindig arra akarják felhívni a figyelmünket, hogy van az életünkben egy olyan terület, ahol nem oldottunk meg valami, ami elől inkább menekülünk, pedig előbb-utóbb szembe kell néznünk a problémával, és meg kell oldanunk.

A figyelmeztető álmok általában 3 (legföljebb 4) szereplősek. Ezek az álmok vagy valamelyik őselemmel hoznak össze bennünket – föld, víz, levegő, tűz – vagy rajtunk kívül szerepel bennük egy nagyon idős ember vagy egy gyermek, aztán egy felépítmény (ház, híd, stb.) és esetleg még egy személy vagy állat.

Gyakran nem értjük ezeknek az álmoknak az üzenetét, pedig milyen jó lenne érteni, és életünk „fölösleges” vargabetűit elkerülni.